Az éghajlat Japánban nagyrészt mérsékelt, ám északról délre nagyban változatos. Az országot hat nagy éghajlati zónára lehet osztani:
- Hokkaidó – a legészakibb zóna, melynek jellemzői a hosszú, hideg telek és hűvös nyarak. A csapadék nem gyakori, de a szigetet télen gyakran sújtják hóviharok.
- Japán-tenger – Honsú nyugati partvidékén az északnyugati szél telenként jelentős havazást okoz. Nyáron ez a terület hűvösebb mint a Csendes-óceán partja, de a föhn jelenség miatt gyakran igen magas hőmérsékletek jellemzik.
- Közép-Japán – Tipikus belföldi éghajlat jellemzi a telek és nyarak, valamint a nappalok és éjszakák közti nagy hőkülönbségekkel. A csapadékmennyiség nem jelentős.
- Szeto-beltenger – A Csúgoku és Sikoku régiók hegyei pajzsként védik ezt a területet a szelektől, ami ennek a régiónak kellemes időjárást ad egész évben.
- Csendes-óceán – A keleti part télen hideg, gyakori a hóesés, a nyár viszont meleg a délkeleti időszakos szél miatt.
- Délnyugati-szigetek – Éghajlatuk szubtrópusi, meleg telekkel és forró nyarakkal. A csapadék nagyon gyakori, főleg az esős évszakokban. A tájfunok időszakosak.
A fő esős évszak május elején kezdődik Okinava szigetein. Az ezért felelős éghajlati ciklon az év során észak felé halad, és Hokkaidón tűnik el végleg, általában július végén. Honsú nagy részén az esős évszak június közepén kezdődik el és körülbelül hat hétig tart. Nyár végén és ősz elején a tájfunok gyakran hoznak nagy mennyiségű csapadékot.
Japán kilenc erdős ökorégió otthona, ami tükröződik a szigetek éghajlatán és földrajzán. A rjúkú- és bonin-szigeteki nedves, széleslevelű trópusi és szubtrópusi erdőktől a mérsékelt égövi széleslevelű vegyeserdőkig terjednek a fő sziget mérsékelt éghajlatú területein át a hideg északi régióig.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
